/Dan Millman: Erre születtél/*
Ezt mondja rólam egy ezoterikus "szakirodalom" (az életszámom alapján :). És minden szavát igaznak érzem.
Igyekezvén eleget tenni a fenti kis bevezető ösztönző szavainak és egyéb égi, sürgető, ámde biztató fenékberúgásoknak, második bejegyzésemben szeretnék magamról pár fontosnak tartott dolgot leírni, legfőképp azt, hogy hogyan és milyen úton jutottam el odáig, ahol most vagyok.
Gyerekként mindannyiunk szíve maximálisan nyitott a világra és ekkor még a hatalmas fantázia és kreativitás (ami NEM! ér véget a gyermekkorral...) is benne van az emberben. Imádjuk a meséket... lerajzoljuk a meséket, eljátsszuk a meséket, elhisszük a meséket... elhisszük, hogy bármi lehetséges, bármi megtörténhet. Bármikor jöhet a jótündér a varázspálcájával és megvédhet minket a csúf, gonosz varázslótól. Egy darabig támogatnak is minket a felnőttek ebben, mert hát gyerekek vagyunk, legyen gyerekkorunk... aztán egy bizonyos időhatár eltelte után jönnek, és azt mondják: nem-nem... az csak mese! Neeem lééétezik! Nőjj már feeeel, ez a való világ, csak az van, amit látsz... ("Há' nóóórmális?!" xD) És hopp! Ezzel meg is teremtik azt az illúziót, hogy a gyerekkor véges és ezzel együtt minden, ami benne van. És már meg is mérgezték a gyerek képzelőerejét, hitét a csodákban, legtöbb esetben a saját életére hatni tudó teremtő és alkotó erejű kreativitást, és újabban már az egy feljebbvaló erőben való hit lehetőségét is (hívőnek lenni manapság naivitásnak számít, ugye...).Természetesen nem a szüleinket okolom. Ez az agyrém, akarom mondani hozzáállás és világnézet már évszázadok óta szennyezi az emberek elméjét és lelkét. Látszik ez mindenhol világban, a társadalomban, a felépítésén, a legtöbb emberen és úgy összességében érződik az egész világon ez a színtelen, szívtelen, bűzős "valóságszag".
Nos, engem sose sikerült meggyőzni a valóság valódiságáról... :) Sosem voltam materialista. Egy teljesen átlagos családba születtem, átlagos körülmények közé, abszolút materialista (ám széles látókörű) tanár házaspárhoz, tehát semmi nem vonta magával azt, hogy elkalandozzon az érdeklődésem a szilárd talaj fölé minimum két centire (és ott is maradjon...). Hacsak nem az apai nagymamám mély és visszafogott keresztény istenhite. Kislánykoromban ő beszélt nekem a bibliai Istenről, Jézusról és Szűz Máriáról, akit ő a névrokonság miatt a védőszentjének tartott. Imádkozni is ő tanított.
Bár meg vagyok keresztelve, és kisiskolás koromban pár hittanórát is vettem, sosem mélyült el bennem a keresztény vallás és a keresztény hitvilág, azonban a hitem egy felsőbb hatalomban már ekkor máig kiirthatatlan gyökereket vert. Az érdeklődési köröm persze rengeteget tágult és a tapasztalataim is sok mindenben formáltak a hitemet az idő múlásával, a szilád alap viszont változatlan maradt.
Egyébként átlagos gyerekkorom volt. Leszámítva azt, hogy már az óvodában is mindenki furának tartott és sose találtam a helyem. Valahol belül mindig idegennek éreztem magam mindenhol. És ezt mások is észrevették.
Valóban volt néhány furcsa dolgom. A szüleim nosztalgiázásából kiderült, hogy két éves korom körül egy hagyományőrző várjátékokon egy reneszánsz táncot nézve elszóltam magam valahogy így: "Középkoromban, mikor fiatal voltam, mi is így táncoltunk." A szüleim persze jót nevettek ezen az értelmetlennek tűnő mondaton, no meg persze nem is értették, hogy miről beszélek. Pedig akkor valószínűleg többet tudtam, mint most... :)
Aztán jöttek 7-8 éves korom körül a furcsábbnál furcsább álmok, másnapi események megálmodása, dejavük... Talán ott kezdtem el sejteni igazán, hogy "valami nem oké". Azt éreztem, hogy valami más bennem és ott bujkált az elmém leghátsó berkeiben a gondolat, hogy mintha valami fontos feladatom lenne... mintha valamit tervezne velem az, aki minket teremtett. De mivel mindenki hülyének nézett vagy túl elrugaszkodottnak, nem beszéltem ezekről.
A mai napig megmosolygom azt a történetet, ami megadta az igazi lökést ahhoz, hogy elinduljak a spiritualitás útján. Tizenegy éves korom körül nagy divatja volt egy bizonyos WITCH nevezetű képregénynek, amiből pár évvel később mese is készült. Ez a sztori ugye öt kiscsajról szólt, akik fontos küldetéssel érkeztek a földre, csak még ők se tudtak róla... aztán eljött az "ébredés" napja, amikor is kiderült, hogy ők valójában varázserővel bíró boszorkányok/tündérek, akik képesek irányítani az öt elemet és egy másik világnak a küldöttei, akik azért vannak itt, hogy védjék a bolygót és felvegyék a harcot a gonosz erőkkel szemben. De valójában itt nem is a sztori az érdekes, hanem az újsághoz tartozó cikkek, amik különféle jósláspraktikákról szóltak, volt benne ingázás, kártyajóslás, számmisztika, horoszkóp, álmoskönyv és egyebek, természetesen egy tíz-tizenhárom éves lány érdeklődési szintjének megfelelően.Ennek hatására vettem ki egy nagy rakat ezoterikus könyvet a helyi könyvtárból, számmisztika és egyéb témákban. Aztán rájöttem, hogy nem értek belőlük túl sok mindent. :D De kezdőlöketnek tökéletes volt.
Ekkoriban kezdtem informálódni arról is, hogy létezik egy úgynevezett wicca-vallás, ami az "igazi boszorkányok" vallása és "igazi mágiát" használnak. Akkor nagyjából ennyit fogtam fel belőle, de már ez is csodálatosan hangzott számomra. Olyan volt, mint egyfajta jel... biztatás és önigazolás arra, hogy hát mégis igaz az, amiben titkon mindig is bíztam és reménykedtem, mégis létezik mágia, mégis létezik természetfeletti! Ujjongott a lelkem az örömtől, hogy ezek szerint mégsem olyan unalmas és minden csoda nélküli szürke világban élünk, amit a felnőttek hisznek (és ezáltal teremtik és erősítik is azt...). Aztán persze később meg még inkább ámultam és bámultam, mikor rájöttem, hogy mik is léteznek még, amiről azt mondták, "csak mese"...
A szüleim új irányú érdeklődésemet nem nézték túl jó szemmel, így az internet beköttetéséig és a gimi első osztályáig ismét nem nagyon volt lehetőségem komolyabb fejlődésre, max. egy kis álomfejtés, tenyérjóslás, kártyajóslás, nem túl feltűnően... :) 15 éves koromtól kezdve azonban ugrásszerű fejlődés következett. Hála az internetnek, végre volt lehetőségem nyakig beleásni magam mindenféle ezoterikus témába, ráadásul már barátnő is akadt az új osztályomban, akivel meg tudtam beszélni ezeket a dolgokat és tanulni is tudtam tőle, főleg a wicca-kultusszal kapcsolatosan. Energetika, energiagömb, auralátás, harmadik szem, csakrák, asztrálsík, szellemek, reinkarnáció, karma, halál utáni élet, tudat teremtő ereje, mindenféle ezomisztikus mágikus praktikák (Nők lapja-szinten persze)... jöttek szép sorban a dolgok, én pedig igyekeztem minél szélesebbre tágítani a látókörömet és mivel minden hasonló téma borzasztóan érdekelt, úgy szívtam magamba ezeket a dolgokat, mint szivacs a vizet. Itt raktam le az alapokat, amikre később tudtam építeni.
Ebben az időszakban az volt a vicces, hogy mivel én ekkor már úgy 2-3 éve amolyan rocker-gót féleség voltam és gyakran jártam sötét ruhákban, az osztályfőnököm és pár iskolatársam rám sütötte a "sáááátáááánista" bélyegzőt, ahogy az ilyenkor lenni szokás. (Aki volt hasonló helyzetben, gondolom ismerős szituáció neki is, amikor magyarázza, hogy a nyakában lógó fehér pentagramm miért is nem keverendő össze a sátánistának nevezett lefelé fordított pentagrammal... és még te érzed magad kellemetlenül. xD) A vádat igen logikátlannak éreztem, mivel én már akkor is mindenkinek segíteni szerettem volna és önként vállaltam a lelki szemetesláda-szerepet, de ekkorra szerencsére már megszoktam, hogy nagyobb "normális" közösségekben egy idő után mindig én leszek a "furcsa lány". :) Mindenesetre ez nagyon hasznos volt olyan szempontból, hogy utánanézzek a sátánizmus eredetének és ennek a vallásnak nevezett ateizmusnak, és ez jó alkalom volt arra, hogy a "sötét oldal" berkeiben is tájékozódjam egy kicsit. Sosem éreztem semmiféle vonzódást ilyen dolgok iránt, a látszat ellenére sem (sosem voltam az az átlagos, felszínes, életvidám tinédzser-típus... inkább a koraérett fura lány-kategória :), de fontosnak tartottam a tájékozódást és később hasznát is vettem ennek az információnak. Ha ismered egy bizonyos csoport vallási nézeteit, sokkal könnyebb megérteni (vagy éppen nem tudni megérteni xD) őket.Az égiek ez idő tájt már úgy gondolhatták, hogy leraktam az alapokat, mert bekövetkezett az első nagyobb előrelépésem, amit már nem egyedül tettem meg. Megérkezett az életembe az első Tanítóm...
/...de erről majd a következő alkalommal, hogy ne legyen túl sok egyszerre. :)/
Köszönöm a kitartó figyelmet! Nemsokára folyt. köv.
*
(Dan Millman: Erre születtél című könyvét egyébként nagyon ajánlom mindenkinek, megdöbbentően jó. Én nem foglalkoztam túl mélyrehatóan a számmisztika és az életszámban rejlő sors témakörével, nem is találtam hozzám túl közel álló írásokat a témában, de ennek a könyvnek olyan hatása volt, mintha a saját élettörténetemet olvasnám a lapjain. És nem csak nekem volt ez a véleményem. :) Főleg annak ajánlom, aki jelenlegi élethelyzetében szükségét érzi egy kicsit több és szélesebb körű önismeretnek vagy pedig útmutatásra van szüksége életcélja, életfeladata megtalálásában.
Letölthető az alábbi linken: http://hotfile.com/dl/37020509/26780c7/Dan_Millman_-_Erre_szlettl.pdf.html )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése