Napi bölcsesség

"Tegnap okos voltam, ezért meg akartam változtatni a világot. Ma bölcs vagyok, ezért meg akarom változtatni önmagam."

/keleti bölcselet/

Mese a fekete száj-emberekről, a fekete virág-emberekről, és a fehér virág-emberekről

Erre a mesére nemrég találtam rá az egyik kedvenc magyar előadóm, Török-Zselenszky Tamás blogján (http://zselenszky.blogspot.com/).
Én személy szerint bolondulok a mesékért és azt hiszem/remélem, ez életem végéig így marad (sőt, még azután is :). De jó mese manapság borzasztóan kevés van és ez szerintem nagyon elszomorító. Ezért is jelentett számomra ez a kis szösszenet nagy örömöt, mert amellett, hogy gyönyörű, igaz és tanulságos is, valamint nagyon inspiráló.
Amint elolvastam, tudtam, hogy ezt szeretném megosztani veletek... Legyen szép napotok! És hajrá, fehér virág-emberek! :)  

(kattins rá a kinagyításhoz)

Pirosalma, aranyág...

Sziasztok!

Igen, tudom, hogy eltűntem... való igaz, hogy feladtam a leckét magamnak ezzel a be nem fejezett "Ki vagyok én?" poszttal, mivel ahhoz, hogy tovább tudjak haladni, meg kellene írnom a második részét, ami viszont már jóval keményebb dió, mert tele van könyvajánlóval és egyéb általam hasznosnak vélt finomságokkal. Ezt pedig így a szorgalmi időszak végén igen nehéz kivitelezni, sajnos.
És tudjuk, mi van olyankor, ha az embernek tartósan elege van valamiből, és elfelejti, hogy egyenként kellene megoldani a problémáit... dominó módjára kezd borulni a többi dolog is, aztán jóval nagyobb erőfeszítésbe kerül, amíg kiganézza saját magát a szartenger alól, amit ráadásul ő maga idézett oda.
Ez a blog viszont azért is született, hogy az ilyen esetek elkerülésében vagy megoldásában próbáljon minél inkább segítséget nyújtani. Mivel idő szűkében vagyok (aminek főleg a velem született akut lustaságszindrómám az oka, minek következtében mindent az utolsó pillanatra hagyok -> értsd: vizsgák, beadandók stb.), viszont mindenképp szeretném tartani a blogban a lelket addig is, amíg újra nyugodt szívvel lehetek lusta... akarom mondani, amíg véget nem ér a vizsga- és ZH-áradat, így rövidebb, de annál hasznosabb bejegyzésekkel fogok jelentkezni.

Ma pedig megérkezett a Mikulás (és ez erre a blogra is érvényes), szóval szeretnék adni nektek valamit:

Müller Péter: Örömkönyv

Letöltés: http://www.mediafire.com/?nn5thzfndzt

Ezt a könyvet én is ajándékba kaptam. Jókor, jó időben, mert rengeteget segít.
Évek óta ezer és egy alkalommal jött szembe velem az ezoterikus részleg könyvespolcain számos egyéb társával együtt, azonban mindig elmentem mellette, mert azt gondoltam, hogy egy olyan spirituálisnak mondott mű, ami ekkora népszerűségnek örvend, mint a Müller Péter-könyvek, nem tartalmazhat többet néhány könnyen emészthető, ezerszer elpuffogtatott, jól hangzó, de kevésbé megvalósítható, felszínes ezós közhelyen kívül. A tapasztalataim legalábbis erre engedtek következtetni.
Aztán jött valaki, és a kezembe adta. Magamtól talán soha nem olvastam volna el. De ennyire kellemesen rég nem csalódtam egy könyvben. És rájöttem arra is, hogy valószínűleg azért nem került hozzám közel hamarabb, mert ha mondjuk három-négy évvel ezelőtt olvasok bele, teljesen másképp értelmeztem volna az ott leírtakat, mint a mostani fejemmel, jó pár szükséges tapasztalattal gazdagabban, ami segít megérteni és a lelkembe olvasztani a könyvben leírtakat.
Félreértés ne essék, ez nem egy "megmondós" könyv. Nem ad tanácsot, nem mondja meg, hogy legyél boldog, hogyan érd el ezt vagy azt, nem akarja megváltani a világot. Csak mesél. Boldogat, szomorút, megváltoztathatót és megváltoztathatatlant. És akinek van rá "füle", megérti és átérzi a sorok között rejlő mély bölcsességeket és tanításokat... Önismeretre, elmélyülésre, gondolkodásra késztet. Az olvasó közelebb kerülhet önmagához, s önmaga megismerésén keresztül a többi ember, sőt, talán a világ megismeréséhez is. És rájön arra, hogy nincs egyedül... és soha nem is lesz.

Többet nem is akarok írni erről, hiszen mindenkinek mást ad ez a könyv.
A téli időszakban jóval gyakrabban fordulhat elő velünk az, hogy a rengeteg stressz és a barátságtalan idő hatására felborul az egyensúlyunk szinte minden szinten: testileg, lelkileg, szellemileg egyaránt. (Erre az utóbbi időben sajnos nagyban hozzájárul a média által napról napra globális mértékben széjjelpermetezett tehetetlenségérzet és félelemáradat is.) Aztán beindul a láncreakció, először csak rosszkedv, aztán depresszió, "elegem van"-betegség (megfázás :) stb.
Számomra ez a könyv nagyon sokat segít a fent leírt "dominó-effektus" elkerülésében, adott esetben pedig a túlélésében. Mondjuk úgy, hogy segít "lapátolni"... :D
Így hát szeretettel ajánlom mindenkinek és kívánom, hogy nektek is segítsen visszatalálni a JÓLlétbe!

"A Mikulásnak teljesen igaza van, hogy évente csak egyszer megy az emberek közé." :D

                                                                                                          /Victor Borge/

...fall in the water just like a stone...

Ki vagyok én?

"A 30/3-as életutat járó emberek azért születtek e világra, hogy az önkifejezés és az érzékenység feladatkörén munkálkodva úrrá legyenek az önbizalomhiányukon, és belső képességeik által bátorítsák, lelkesítsék és ösztönözzék embertársaikat."
/Dan Millman: Erre születtél/*

Ezt mondja rólam egy ezoterikus "szakirodalom" (az életszámom alapján :). És minden szavát igaznak érzem.
Igyekezvén eleget tenni a fenti kis bevezető ösztönző szavainak és egyéb égi, sürgető, ámde biztató fenékberúgásoknak, második bejegyzésemben szeretnék magamról pár fontosnak tartott dolgot leírni, legfőképp azt, hogy hogyan és milyen úton jutottam el odáig, ahol most vagyok.


Gyerekként mindannyiunk szíve maximálisan nyitott a világra és ekkor még a hatalmas fantázia és kreativitás (ami NEM! ér véget a gyermekkorral...) is benne van az emberben. Imádjuk a meséket... lerajzoljuk a meséket, eljátsszuk a meséket, elhisszük a meséket... elhisszük, hogy bármi lehetséges, bármi megtörténhet. Bármikor jöhet a jótündér a varázspálcájával és megvédhet minket a csúf, gonosz varázslótól. Egy darabig támogatnak is minket a felnőttek ebben, mert hát gyerekek vagyunk, legyen gyerekkorunk... aztán egy bizonyos időhatár eltelte után jönnek, és azt mondják: nem-nem... az csak mese! Neeem lééétezik! Nőjj már feeeel, ez a való világ, csak az van, amit látsz... ("Há' nóóórmális?!" xD) És hopp! Ezzel meg is teremtik azt az illúziót, hogy a gyerekkor véges és ezzel együtt minden, ami benne van. És már meg is mérgezték a gyerek képzelőerejét, hitét a csodákban, legtöbb esetben a saját életére hatni tudó teremtő és alkotó erejű kreativitást, és újabban már az egy feljebbvaló erőben való hit lehetőségét is (hívőnek lenni manapság naivitásnak számít, ugye...).
Természetesen nem a szüleinket okolom. Ez az agyrém, akarom mondani hozzáállás és világnézet már évszázadok óta szennyezi az emberek elméjét és lelkét. Látszik ez mindenhol világban, a társadalomban, a felépítésén, a legtöbb emberen és úgy összességében érződik az egész világon ez a színtelen, szívtelen, bűzős "valóságszag".


Nos, engem sose sikerült meggyőzni a valóság valódiságáról... :) Sosem voltam materialista. Egy teljesen átlagos családba születtem, átlagos körülmények közé, abszolút materialista (ám széles látókörű) tanár házaspárhoz, tehát semmi nem vonta magával azt, hogy elkalandozzon az érdeklődésem a szilárd talaj fölé minimum két centire (és ott is maradjon...). Hacsak nem az apai nagymamám mély és visszafogott keresztény istenhite. Kislánykoromban ő beszélt nekem a bibliai Istenről, Jézusról és Szűz Máriáról, akit ő a névrokonság miatt a védőszentjének tartott. Imádkozni is ő tanított.
Bár meg vagyok keresztelve, és kisiskolás koromban pár hittanórát is vettem, sosem mélyült el bennem a keresztény vallás és a keresztény hitvilág, azonban a hitem egy felsőbb hatalomban már ekkor máig kiirthatatlan gyökereket vert. Az érdeklődési köröm persze rengeteget tágult és a tapasztalataim is sok mindenben formáltak a hitemet az idő múlásával, a szilád alap viszont változatlan maradt.
Egyébként átlagos gyerekkorom volt. Leszámítva azt, hogy már az óvodában is mindenki furának tartott és sose találtam a helyem. Valahol belül mindig idegennek éreztem magam mindenhol. És ezt mások is észrevették.
Valóban volt néhány furcsa dolgom. A szüleim nosztalgiázásából kiderült, hogy két éves korom körül egy hagyományőrző várjátékokon egy reneszánsz táncot nézve elszóltam magam valahogy így:  "Középkoromban, mikor fiatal voltam, mi is így táncoltunk." A szüleim persze jót nevettek ezen az értelmetlennek tűnő mondaton, no meg persze nem is értették, hogy miről beszélek. Pedig akkor valószínűleg többet tudtam, mint most... :)
Aztán jöttek 7-8 éves korom körül a furcsábbnál furcsább álmok, másnapi események megálmodása, dejavük... Talán ott kezdtem el sejteni igazán, hogy "valami nem oké". Azt éreztem, hogy valami más bennem és ott bujkált az elmém leghátsó berkeiben a gondolat, hogy mintha valami fontos feladatom lenne... mintha valamit tervezne velem az, aki minket teremtett. De mivel mindenki hülyének nézett vagy túl elrugaszkodottnak, nem beszéltem ezekről.

A mai napig megmosolygom azt a történetet, ami megadta az igazi lökést ahhoz, hogy elinduljak a spiritualitás útján. Tizenegy éves korom körül nagy divatja volt egy bizonyos WITCH nevezetű képregénynek, amiből pár évvel később mese is készült. Ez a sztori ugye öt kiscsajról szólt, akik fontos küldetéssel érkeztek a földre, csak még ők se tudtak róla... aztán eljött az "ébredés" napja, amikor is kiderült, hogy ők valójában varázserővel bíró boszorkányok/tündérek, akik képesek irányítani az öt elemet és egy másik világnak a küldöttei, akik azért vannak itt, hogy védjék a bolygót és felvegyék a harcot a gonosz erőkkel szemben. De valójában itt nem is a sztori az érdekes, hanem az újsághoz tartozó cikkek, amik különféle jósláspraktikákról szóltak, volt benne ingázás, kártyajóslás, számmisztika, horoszkóp, álmoskönyv és egyebek, természetesen egy tíz-tizenhárom éves lány érdeklődési szintjének megfelelően.
Ennek hatására vettem ki egy nagy rakat ezoterikus könyvet a helyi könyvtárból, számmisztika és egyéb témákban. Aztán rájöttem, hogy nem értek belőlük túl sok mindent. :D De kezdőlöketnek tökéletes volt.
Ekkoriban kezdtem informálódni arról is, hogy létezik egy úgynevezett wicca-vallás, ami az "igazi boszorkányok" vallása és "igazi mágiát" használnak. Akkor nagyjából ennyit fogtam fel belőle, de már ez is csodálatosan hangzott számomra. Olyan volt, mint egyfajta jel... biztatás és önigazolás arra, hogy hát mégis igaz az, amiben titkon mindig is bíztam és reménykedtem, mégis létezik mágia, mégis létezik természetfeletti! Ujjongott a lelkem az örömtől, hogy ezek szerint mégsem olyan unalmas és minden csoda nélküli szürke világban élünk, amit a felnőttek hisznek (és ezáltal teremtik és erősítik is azt...). Aztán persze később meg még inkább ámultam és bámultam, mikor rájöttem, hogy mik is léteznek még, amiről azt mondták, "csak mese"...
A szüleim új irányú érdeklődésemet nem nézték túl jó szemmel, így az internet beköttetéséig és a gimi első osztályáig ismét nem nagyon volt lehetőségem komolyabb fejlődésre, max. egy kis álomfejtés, tenyérjóslás, kártyajóslás, nem túl feltűnően... :) 15 éves koromtól kezdve azonban ugrásszerű fejlődés következett. Hála az internetnek, végre volt lehetőségem nyakig beleásni magam mindenféle ezoterikus témába, ráadásul már barátnő is akadt az új osztályomban, akivel meg tudtam beszélni ezeket a dolgokat és tanulni is tudtam tőle, főleg a wicca-kultusszal kapcsolatosan. Energetika, energiagömb, auralátás, harmadik szem, csakrák, asztrálsík, szellemek, reinkarnáció, karma, halál utáni élet, tudat teremtő ereje, mindenféle ezomisztikus mágikus praktikák (Nők lapja-szinten persze)... jöttek szép sorban a dolgok, én pedig igyekeztem minél szélesebbre tágítani a látókörömet és mivel minden hasonló téma borzasztóan érdekelt, úgy szívtam magamba ezeket a dolgokat, mint szivacs a vizet. Itt raktam le az alapokat, amikre később tudtam építeni.

Ebben az időszakban az volt a vicces, hogy mivel én ekkor már úgy 2-3 éve amolyan rocker-gót féleség voltam és gyakran jártam sötét ruhákban, az osztályfőnököm és pár iskolatársam rám sütötte a "sáááátáááánista" bélyegzőt, ahogy az ilyenkor lenni szokás. (Aki volt hasonló helyzetben, gondolom ismerős szituáció neki is, amikor magyarázza, hogy a nyakában lógó fehér pentagramm miért is nem keverendő össze a sátánistának nevezett lefelé fordított pentagrammal... és még te érzed magad kellemetlenül. xD) A vádat igen logikátlannak éreztem, mivel én már akkor is mindenkinek segíteni szerettem volna és önként vállaltam a lelki szemetesláda-szerepet, de ekkorra szerencsére már megszoktam, hogy nagyobb "normális" közösségekben egy idő után mindig én leszek a "furcsa lány". :) Mindenesetre ez nagyon hasznos volt olyan szempontból, hogy utánanézzek a sátánizmus eredetének és ennek a vallásnak nevezett ateizmusnak, és ez jó alkalom volt arra, hogy a "sötét oldal" berkeiben is tájékozódjam egy kicsit. Sosem éreztem semmiféle vonzódást ilyen dolgok iránt, a látszat ellenére sem (sosem voltam az az átlagos, felszínes, életvidám tinédzser-típus... inkább a koraérett fura lány-kategória :), de fontosnak tartottam a tájékozódást és később hasznát is vettem ennek az információnak. Ha ismered egy bizonyos csoport vallási nézeteit, sokkal könnyebb megérteni (vagy éppen nem tudni megérteni xD) őket.
Az égiek ez idő tájt már úgy gondolhatták, hogy leraktam az alapokat, mert bekövetkezett az első nagyobb előrelépésem, amit már nem egyedül tettem meg. Megérkezett az életembe az első Tanítóm...
/...de erről majd a következő alkalommal, hogy ne legyen túl sok egyszerre. :)/

Köszönöm a kitartó figyelmet! Nemsokára folyt. köv.

*
(Dan Millman: Erre születtél című könyvét egyébként nagyon ajánlom mindenkinek, megdöbbentően jó. Én nem foglalkoztam túl mélyrehatóan a számmisztika és az életszámban rejlő sors témakörével, nem is találtam hozzám túl közel álló írásokat a témában, de ennek a könyvnek olyan hatása volt, mintha a saját élettörténetemet olvasnám a lapjain. És nem csak nekem volt ez a véleményem. :) Főleg annak ajánlom, aki jelenlegi élethelyzetében szükségét érzi egy kicsit több és szélesebb körű önismeretnek vagy pedig útmutatásra van szüksége életcélja, életfeladata megtalálásában.
Letölthető az alábbi linken: http://hotfile.com/dl/37020509/26780c7/Dan_Millman_-_Erre_szlettl.pdf.html )

Üdvözlet!

Nagyon sok szeretettel köszöntök minden kedves látogatót! 

Na szóval... akkor vágjunk bele! Mi is ez?
Alapjában véve ez egy egyszerű blog. Nem az első, volt már néhány próbálkozásom ezelőtt is, azonban egyiket sem éreztem teljesen magaménak. Nagy-nagy tervekkel, célokkal és elvárásokkal indult, azonban tudjuk, hogy az internet világában nehéz érvényesülni és a "magunkfajtát" mind a mai napig hajlamosak figyelmen kívül hagyni vagy éppen sült bolondnak nézni az emberek, még akkor is, ha valójában érzik a szavak mögötti igazságot.
(Hogy kit értek magunkfajta alatt...? Nos, erre majd a későbbiekben térek ki.)

Szóval ez a blog az őszinteségről fog szólni. Mindent érintőleg. Témát nem nagyon szeretnék meghatározni, hisz rengeteg minden érdekel:
- A világ, amit tudunk róla és amit el akarnak rejteni előlünk.
- Azok az erők, amikkel mindannyian tisztában vagyunk és azok az erők, amiket csak kevesen ismernek.
- A most bekövetkező változások, amit csak az nem vesz észre, aki nem akar vagy épp fél a függöny mögé tekinteni. (Pedig néha nem árt... a való világról alkotott elképzelésünk bizony drasztikusan megváltozik. Tapasztalat...)
- Az emberek lelkét egyre erősebben szorítani igyekező láncok, ezek eredete és legfőképp az, hogy mit tehetünk ellenük. Mert tenni tehetünk, ez bizonyos...
- A világban zajló események fizikai és spirituális háttere, tehát az ok-okozat (ha beszélhetünk ilyenekről) és az ezek mögött megbúvó Igazság.
- Spiritualitás és spirituális fejlődés, ezen belül pedig szinte minden, amit el lehet képzelni.
Számos dolgot írhatnék még, de úgy gondolom, az időre és az intuícióimra bízom magamat a blog bejegyzéseinek témáival kapcsolatosan.

Tehát a blog egyfajta önterápiát is szolgál, ami az őszinteséget illeti. Az előző blogjaimmal főként az volt a probléma, hogy nem mertem beszélni, nem mertem őszintén írni mindarról, ami engem érdekel és ezért nem tudtam eleget tenni annak, amit részint a saját életfeladatomnak vélek: beszélni, beszélni, beszélni és tanácsot adni, segíteni.
"Hiszen ki kíváncsi rám, ki kíváncsi arra, amit mondani akarok, ki hallaná meg az én szavamat?" ...jöttek a szokásos önmarcangoló, agyzsibbasztó kérdések, amik gondolom mindenki számára ismerősek, ha valami fontos, ám bizonytalannak ígérkező és épp ezért embert próbáló feladatnak néztek elébe. És a lelkesedés már tova is illan...
Természetesen ezek még most is bennem vannak sokszor, de már a sokadik figyelmeztetést és noszogatást kaptam az Égiektől, hogy kezdjek már bele, nekik pedig mindig igazuk van és nem érdemes velük vitatkozni, szóval belevágok, lesz, ami lesz... :)

Nem kívánok eget rengető eszmék vagy hitrendszerek hirdetője lenni, sem pedig az igazság megmondójaként szolgálni. Ezoterikus elméletek és igaznak vélt jóslatok ezrei keringenek manapság a világhálón és a világhálón kívül is, sokszor Csillagkaput és Star Warsot megszégyenítő zsenialitással és eredetiséggel. Nehéz eligazodni az ezoterikus bullshitek tengerében és rátalálni az igazi értékekre, amik valóban a javunkat és épülésünket szolgálják, nem csak azt, hogy minél jobban összekavarjanak bennünket. Én sem teszek kísérletet ezek szétválasztására, hiszen csak a saját véleményemet vagyok képes közvetíteni, azt pedig mindenki maga dönti el, hogy mivel ért egyet és mivel nem. Viszont törekedni fogok arra, hogy hasznos és érdekes dolgokról írjak, akihez el kell jutnia, ahhoz pedig úgyis el fog jutni és ha egy olyan ember lesz is, akinek ezzel segíteni tudtam vagy csak szereztem neki pár érdekes percet, már megérte. :)

Nem is szaporítanám tovább a szót, bevezetőnek azt hiszem, ennyi tökéletesen elég lesz. Ha valakiben esetlegesen felmerült a kérdés, hogy ki is e sorok írója és miért beszél úgy, mintha sámánt reggelizett volna, a következő bejegyzésben magamról és a saját érdeklődési körömről, fejlődésemről, tapasztalataimról is ejtek majd pár szót. :)

Az alkotóerő invokálása

Lüktet bennem a kifejezés isteni vágya.
Az alkotóerő szikrája az élet szikrája.
Úgy formálom meg a valóságokat, mint csodálatos hangokat.


Mesteri művészettel alakítom életemet.
Látom már Földünket a fényben, és látom, hogy a fény már itt van.


Barátaim portréját festem meg, és látom, hogy a világ tele van szeretettel.
A lélek hangja megszólal, és énekel bennem.
Nézd, lebegek!

/Tashira Tachi ren - A fénytest/